Prológus
A lelkek táncot járnak, mosolytáncot. Nincs semmi kényszer, nincs semmi modoros udvariasság. A belső szépség, egyszerű természetesség és emberi őszinteség fénysugarai messzi elérnek, egészen egy idegen ember szívéig. Nincs megállás. Megérint, felmelengeti a szokott érzésektől bódult elmét, elidőzik egy csöppet, majd tovaszáll. Szellőlábnyoma egész lényedben nyomot hagy.
Elindultál, a te igazi utadon. Nem kell most azon fáradoznod, hogy olyan emberré válj, aki nem te vagy, és aki nem is szeretnél lenni. Csak te vagy, önmagadban - milliónyi tükörképpel körülvéve.
Figyelj,
Hallgass,
Láss és
Érezz.
Még ha szemétkupacokon is jársz, lehet, az ember igazi mélységéig hatolsz.
Rá kellett jönnöm, hogy utólag nem igazán lehet elkezdeni leírni mind azt az élményt, benyomást, érzést, impulzust, amit az ember akár csak 2 nap alatt is tapasztal, megél, itt Indiában, Delhiben, Faridabadban. Amin az ember az első pillanatban meghökken, azt a következőben tetézi egy másik, másnap pedig már el is felejti, annyira megszokottá válik. Ezért nem fogok arra törekedni, hogy minden nap minden eseményét leírjam, ezt nálam sokkal alkalmasabban megteszi Péter, az útitársam, így hát tessék elolvasni szépen a www.hiddelezdelhi.blog.hu kalandos beszámolóit is. Én (nehogy unalmasak legyünk) megpróbálok majd másképp mesélni nektek - érzések, benyomások, megfigyelések, foszlányok mentén, képekben.
