Elfeledtem idáig írni nektek a legfontosabb dologról, amiért itt vagyok, amivel napjaim nagy részét töltöm: ez nem más, mint a tanítás. Ellentétben az európai szokásokkal, mi már második napon munkába álltunk, semmiféle tréningről, vagy bárminemű akklimatizálódásról - 4,5 óra időátállás, klímaváltozás, esetleges gyomorproblémák- nem volt szó. Természetesen mivel önkéntesként jöttünk ide, nem számítottunk arra, hogy egy óriási, új építésű, különböző sportpályákkal rendelkező, építésileg is szép iskolában fogunk tevékenykedni (a legtöbb public iskola ilyen), és ebben nem is csalódtunk. Ahogy az első nap emlékeinél említettem, Dél-Delhinek egy elsőre, és másodjára sem bizalomgerjesztő városrészében bújik meg az intézmény, mely menedékül szolgál gyerekeknek, nőknek egyaránt.

A munkahelyünkhöz vezető út egy autoriksával és két helyi busszal megtehető kb. 1,5 órás utazást jelent. (Ennek részleteit majd később taglalom, nem egyszerű, nem egyszerű, de felettébb ingergazdag és tanulságos.) Végső leszállóhelyünk a „Batra Hospital” névre hallgat, mert valahol a közelben álldogál egy ilyen névre keresztelt kórház. Voltaképp a hely nem más, mint egy nyomornegyedben lévő piac, az út pedig amin tova kell haladnunk, egy igencsak forgalmas, és keskeny utca (sikátor), ahol mindent megtalálsz: faragott bútor, lays chips, alsónadrág, cipő, banán, gyönyörű kelmék, hagyma, krumpli, giccses műanyag karkötők, mobiltelefon, szemüveg, műanyag vödör, légyröptetett édességek….Ami még érdekesebbé teszi a helyet, hogy mindezen termék egy szeméttelep mellett helyezkedik el. Szeméttelep, amin mi útlerövidítés miatt minden nap átvágunk, szeméttelep, ahol a férfiak soha nem restellik elővenni férfiasságukat, szeméttelep, ahol a kutya vígan ás magának barlangot, szeméttelep, amire minden hezitálás nélkül ráállítanak egy pompázatosan feldíszített színpadot, komplett nézőtérrel. Az utcában vígan közlekednek természetesen a biciklisek, motorosok, riksák, sőőőőt még buszok is bemerészkednek (nem értem, hogy férnek el), és természetesen köztük próbál lavírozni a sok gyalogos. A látképből a tehenek, bikák sem hiányozhatnak, akik nem mindig néznek ki túl egészségesnek-, értsd. rüh, tetvek, egyéb bőrbetegség- de ez nem gátolja meg őket abban, hogy vígan heverésszenek a csatornalével átitatott finom porhanyós földön, avagy hogy kihívóan lengessék fejüket, farkukat egyaránt, véletlenül sem kiszámítható módon. Nem egy Váci utca. A szagokat tessék hozzáképzelni.

Ha erről az utcáról a megfelelő pillanatban jobbra lekanyarodsz, máris megpillantod az iskola rácsos ajtaját, mely bevezet a tudás rejtekébe. Az „iskola” két+ egy szintű, körülbelül 80 négyzetméter alapterületű. Az alagsorban találhatóak a gyerekek, kezdve a legapróbbaktól (3 év) kb. 12 éves korig. A földszinten vannak a lányok, asszonyok (19-30év), akik 6 hónapos képzésen vesznek részt, mely során elsajátíthatják a varrás-hímzés tudományát, a számítástechnika alapjait illetve a szépségápolás fortélyait. (Legközelebb elmondom, mit is jelent mindez) Odafent található az árnyékmentes tető, mely péntekenként- amikor az alagsorban orvosi rendelés zajlik- a tanítás színhelyévé válik. Nézzük meg részletesebben.

Az alagsorban, jellegéből adódóan, sötétség uralkodik. Az áram, mint egész Indiában, Pumuklinak képzeli magát: hol van, hol nincs. A legkisebbeknek külön elkerített részük van, ami kb. egy vékony paravánt jelent, tehát igazi funkciót nem tölt be, a többiek egy kupacban, 3 koszos szőnyegen ücsörögnek- mezítláb. Léteznek asztalok, kb. 20x30x30 cm-es fából készült zöld alkalmatosságokat kell elképzelni, amiket annyira gyakran nem használnak a lurkók. A falakról omlik a vakolat, de erről eltereli a figyelmet a sok lecsüngő kép és gyermekrajz. Nagyon érdekes dolgokat lehet látni: sok szép madár, alatta az angol nevük, ünnepek listája (utolsó helyen a Karácsony), zászlók (Európából Csehország, Lengyelország és Nagy-Britannia képviselteti magát), zöldségnevek, a naprendszer! (ezt se gondoltam volna), hindi betűk, illetve egy felirat: „A problémáktól nem félni kell, hanem bátran szembe nézni velük.” Van még egy, számomra elsőre nagyon meghökkentő, poszter, mely tudatosítja, hogy az abortusz 4 évnyi börtönbüntetéssel és pénzbírsággal jár együtt. (maga a tény is meglepő, és az is, hogy miért kell ezt ide kitenni) Létezik tanári is, amit szintén ne európai szemmel képzeljünk el. Egy pici szoba lekerítve, benne két szekrény, egy asztal, a falakon iskolai rendezvényekről fényképek, egy-két rongyos könyv, giccses falicsüngők, más nem tudom mire használható tárgyak.

A földszinten található három, szintén paravánokkal, elkerített rész, alias osztályterem, egy iroda, lakatra zárt mosdó, gyógyszertároló helyiség. Mindegyik rész egy-egy külön kurzusnak ad otthont. A varró résznél nyakkivágás, gallérminták lógnak a falon, igazi régi fémvarrógépek várják, hogy valaki használja őket, a „számítógépteremben” van 5 gép, de abból csak kettő hajlandó működni is, azt is csak némi alkatrészcserélgetés után, (egy órán kb. 15 lány vesz részt) a falakon rajzok lógnak a monitorról, egérről…stb (amit mind le is kell rajzolniuk), a szépségszalonban egy széles tükör, hennamotívumok, esküvői készülődést ábrázoló fotók lógnak a falon. A munka mindenhol a földön, szőnyegen ülve zajlik.

Remélem sikerült érzékeltetnem a tárgyi valóság kuszaságának pár szálát. Legközelebb megnézzük, mi a helyzet a szellem világában, mi zajlik a „falak” mögött.

Folyt köv.