HTML

Indiai lélektánc

Kicsit kusza, kicsit furcsa, de mindenképpen én mondom és mutatom, innen Indiából, egy teljes éven át....amit látok, érzek, hallok: negyvenöt fokban, sárban-piszokban, néha nyugalomban a hegyekben, de mindenképp a valós életben, mosolygós emberek közt. (Köszönet: A Magyar Önkéntesküldő Alapítványnak, az EVS program kiötlőinek, Face Indiának és Kalyanamnak)

Friss topikok

  • Virágzó Mandulafa: @mátaykata: Kata, most mit kérdeznél tőlem? (2011.05.17. 01:59) Néha a legnagyobb meglepetést saját magunknak okozzuk
  • SNora: Kedves Kriszti! Fantasztikusak a képeid! A bejegyzésekkel együtt egy kis életet hoztál magolós eg... (2009.08.24. 14:58) Chennai- feljegyzések a homokban
  • fkriszti: Kedves tommygun: az én tapasztalatom szerint a pihenők inkább csak 1-2 óránként vannak, de azok na... (2009.07.13. 17:31) Helyi járaton utazom
  • Tücsi Soulleader: ÓÓÓÓÓ most jövök rá, hogy igaza volt Richard Bachnak, amikor azt írta minden és mindenki egy... ... (2009.07.12. 11:32) Fényképek
  • Csendes Gyerek: Nekem az "ahogyan írsz" az kevésbé, az "amiket" az annál inkább, na de pl. az a törölközős kép, ur... (2009.05.17. 01:28) rezdülések

Linkblog

2009.07.11. 20:52 fkriszti

Helyi járaton utazom

Az indiai buszok, na azok aztán különleges teremtmények. Most nem a turistáknak való vagy légkondival felszerelt járművekről beszélek, hanem az igazi, helyi „szegény ember fiának” való buszokról. Amik olyanok, mint a régi veteránok. Harcoltak már eleget esőben, fagyban, sárban, de valahogy mégse adják fel, tovább zötyögik az életüket, s néha visszagondolnak a szép időkre, amikor még újak voltak és frissen mázoltak. Ezeket a buszokat otthon már réges rég leselejtezték volna, szétszedték volna, és valami borzalmas forróságban beolvasztották volna őket valami teljesen más anyagba és létezési formába. Talán a kormányt nem bántották volna egyedül. Itt nincs meg az a dilemma, hogy most –mikor új buszokat kaptunk- morgolódjunk-e azért mert több lett az ülőhely, de kevesebb az álló, hogy a forgóban kényelmetlen a rúd, meg mikor lesz már minden busz alacsony padlózatú…-megjegyzem rengeteg félkarú, féllábú van itt is, de úgy képesek futni a busz után és felpattanni rá, hogy azt bármilyen fülű nyúl megirigyelné.

 

Van olyan busz, aminek bőrülése van, van olyan, aminek egyszerű vékony szövet és van olyan is, aminek plüss. Tovább fokozza az izgalmakat, hogy az ülés középen felrepedt-e és előbújik-e a drót, meg a szúrós gyapot, vagy csak szimplán kilazult minden csavar és ezért hintaágyasat lehet játszani. És arról már ne is beszéljünk, hogy milyen kreatívak tudnak lenni ezek az indusok abban, hogy mivel díszítik fel az első nagy ablakot, illetve az előtte levő „műszerfalat”! A különböző istenségek műanyag hasonmásától kezdve a rózsaszín virágfüzéren át a cicis nénis matricáig óriási az esztétikai tárház. Ebben csak a riksatulajdonosok tudják felvenni a versenyt.

 

Hősnek lenni azért, mert turista busz helyett, helyi járaton utazik az ember, bevallom furcsa és egyben szomorú dolog is. Manapság ezek a járművek a tehetősebb rétegek számára inkább kuriózumként, külön kalandként szerepelnek a hétköznapok nyilvántartásában. Pedig nem így kéne lennie. Mert minden kényelmetlensége, mocskossága ellenére egészen elbűvölőek, tanulságosak, tréfásak tudnak lenni ezek a járgányok. A lehető legjobb hely, hogy az embereket közelről megfigyeld- meg persze ők is téged. Indiában az anyák úgy cipelik gyereküket, mint a világ legkényelmesebb és legtökéletesebb kézipoggyászát. Itt nincs bébihordozó, meg öt méteres kendő, se semmilyen más kellék, mégis teljesen biztonságban vannak az anya kezében. A kis gyerekek szeme egyébként ki van festve fekete festékkel, ami az én szememmel elég rettenetes, és aggodalmat keltő, pláne 45 fokban- ahogy belefolyik a szemükbe, de itt az a hit terjedt el, hogy megvédi őket minden rossztól. Úgy legyen. Vannak olyan buszok – mint például a Badarpur Bordertől Sangam Viharig tartó- ahol külön hely van a nőknek, és külön a férfiaknak. Azaz a bal oldal a nőké, a jobb pedig a férfiaké. Az egyetlen különbség csak annyi, hogy a férfiak ülhetnek a nők oldalára is- mert csak a vehemensebbek teszik szóvá, vagy vetik be a szúrós asszonyi nézést…De nő kisgyerekkel soha nem áll. Idős asszonyok pedig nem igazán utazgatnak, melynek oka főként abban található szerintem, hogy itt még a generációk együttélése az általános, tehát a nénik soha nem maradnak egyedül otthon, és mindig van valaki, aki elmegy beszerezni a beszereznivalókat- ha az élelmiszeres szekér nem érkezik házhoz.

 

A buszokat gyakran ellepik a kéregetők, általában kisgyerekek és nők. Van egy nő, akinek kivágták a nyelvét, neki valamiért mindig adunk. Meg ott vannak még a különböző vándorárusok is, olyan értékeket árulva, mint pl: fejkendő, ABC-s hindi-angol füzet, világító toll, fogkefe, de a kedvencem a töltőceruza. Nem a rotling, hanem tudjátok az, aminek a „betétje” sok kis műanyag darab egymásba csúsztatva, mindnek a végén grafitheggyel- én mindig a hegyezni lusták ceruzájának hívtam. És vannak azok az árusok, akik fűszeres rágcsálnivalót, kókuszt, sózott gyümölcsöt árulnak, illetve a konkurensek: az 1 rúpiás zacskósvízárus kisfiúk, illetve a 10 rúpiás üveges vizet áruló kisfiúk.

 

Az indiai buszokon megfigyelhető a bizalom. Itt nincs bérletrendszer, vagy előre vásárolt jegyrendszer. Itt az ember felszáll a buszra, és vagy oda megy teljesen magától az ücsörgő jegyárushoz, vagy megvárja, míg az rátalál a tömegben. Bemondja a végcélt, vagy csak szimplán annyit: egy „ötöst kérek” (pacska), vagy két „tízest kérek” (dászká), és már tépi is le a kalauz a különböző színű papírcetlit. Abban az esetben, ha a kalauz ül, és óriási a tömeg, a pénz szépen végigvándorol az emberek kezében, majd pedig a jegy visszatalál az utashoz. Soha senkinek nem jut eszébe elrakni a menetközbeni pénzt! És soha senki nem utazik jegy nélkül. Ez itt tökéletesen működő rendszer.

 

(Ma azon kevés napok egyike van, amikor nem utaztam buszon. Szinte fel se keltem az ágyból. Ilyen egy igazi meleg és lusta szombati nap. Jövő héten ilyenkor pedig már Dél-Koreában leszek- remélem az északiak nyugton maradnak.)

 

8 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://indiailelektanc.blog.hu/api/trackback/id/tr881240872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tücsi Soulleader · http://nembeszelhetek.wordpress.com/ 2009.07.12. 11:29:46

óóóóó
én itthon vezettem 12 évig helyijáratot...nem is tudom melyik jobb... talán az indiai... :)

szivesen megnéztem volna képeken, hogy milyen egy indiai busz (buszvezető lévén) és szivesen megmutattam volna kényes utasainkan is.. :)

warren buffet 2009.07.12. 12:05:35

dejóóó.:)
köszi a riportot Kriszti, pont a 2 emlitett ország (India, D-Korea) ahová vágyom!remélem egyszer eljutok legalább az egyikbe.

tommygun 2009.07.12. 12:15:55

"Mert minden kényelmetlensége, mocskossága ellenére egészen elbűvölőek, tanulságosak, tréfásak tudnak lenni ezek a járgányok."

Valóban. Az első hat-nyolc órában :)))
Egyébként kifelejtetted a legvarázsosabb fícsört, a félóránként tartott félórás pihenőiket, SŐŐTTTT a legfontosabb kínzószerszámot: a zenét...

kikakl 2009.07.12. 12:29:59

AZ VOLT AZ IGAZI BOLDOGSÁG MIG MINDENKI GYALOG JÁRT.

borovi 2009.07.12. 13:01:02

@No-Thingness: Ne legyél már ekkora gyökér! Jó, hogy nem az etióp tömegközlekedéssel akarsz példálózni a "kényes" utasoknak! Talán ma Magyarországon elvárható, hogy az európai tömegközlekedés legyen a követendő példa. Persze, hogy vannak országok, ahol a béka segge csak illúzió a tömegközlekedés színvonalát illetően, de nehogy már az legyen a minta. Üljél föl egy indiai buszra bazz, és vezesd életfogytiglan!

fkriszti 2009.07.13. 17:31:17

Kedves tommygun: az én tapasztalatom szerint a pihenők inkább csak 1-2 óránként vannak, de azok nagyon pontosan kiválasztott helyen! (az isten háta mögött, ahol semmi nincs, vagy valami rémes forgalmas út közepén egy olajos bódénál)

És igen, a zenét tényleg kifelejtettem, nem is értem, hogy! mert az valóban elengedhetetlen adalék. De engem mindig szórakoztat! Emlékszem, amikor először ültem fel itt buszra, és meglehetősen sokkolt amúgy is minden, a zene hatására teljesen azt éreztem, hogy valamilyen filmben vagyok! :) más világ az biztos...