HTML

Indiai lélektánc

Kicsit kusza, kicsit furcsa, de mindenképpen én mondom és mutatom, innen Indiából, egy teljes éven át....amit látok, érzek, hallok: negyvenöt fokban, sárban-piszokban, néha nyugalomban a hegyekben, de mindenképp a valós életben, mosolygós emberek közt. (Köszönet: A Magyar Önkéntesküldő Alapítványnak, az EVS program kiötlőinek, Face Indiának és Kalyanamnak)

Friss topikok

  • Virágzó Mandulafa: @mátaykata: Kata, most mit kérdeznél tőlem? (2011.05.17. 01:59) Néha a legnagyobb meglepetést saját magunknak okozzuk
  • SNora: Kedves Kriszti! Fantasztikusak a képeid! A bejegyzésekkel együtt egy kis életet hoztál magolós eg... (2009.08.24. 14:58) Chennai- feljegyzések a homokban
  • fkriszti: Kedves tommygun: az én tapasztalatom szerint a pihenők inkább csak 1-2 óránként vannak, de azok na... (2009.07.13. 17:31) Helyi járaton utazom
  • Tücsi Soulleader: ÓÓÓÓÓ most jövök rá, hogy igaza volt Richard Bachnak, amikor azt írta minden és mindenki egy... ... (2009.07.12. 11:32) Fényképek
  • Csendes Gyerek: Nekem az "ahogyan írsz" az kevésbé, az "amiket" az annál inkább, na de pl. az a törölközős kép, ur... (2009.05.17. 01:28) rezdülések

Linkblog

2009.05.05. 19:34 fkriszti

Az a bizonyos utolsó csepp

 

Gyorsan befejezem még nektek hullámvasutam alsó szakaszának történetét, aztán következő alkalommal újult erővel felkapaszkodunk a csúcsra, mert hát ott azért többet lóbálom a lábam a mélységbe nevetve.


Tehát a meleggel járó alapvető kellemetlenségeket elég részletesen leírtam. De van itt még egy adalék. Történt egyszer, egy szerdai napon, hogy másodszor is elkapott engem valami fránya betegség. Ezért elsődlegesen a meleget, másodjára pedig a plafonon leledző ventillátort teszem felelőssé, mert a napsugarak döfködése illetve az éjjel felkavart portömeg iszonyatos fejfájást, mandulagyulladást és jó magas lázat idézett elő. Nohát ezért persze én továbbra sem látogattam meg a helyi kutyakaját áruló orvost, inkább választottam az ágyamban való fetrengést. Sajnálatos módon nekem már nem jutott az a kegy, ami Péternek, hogy egy végtelenül türelmes lény hideg vizes borogatást cseréljen a fején, azon egyszerű oknál fogva, hogy hideg víz nem folydogált a csapból, se sehol máshol. De semmi baj. Maradt a jó öreg izzasztó kúra, amiért semmi erőfeszítést nem kell(ett) tennem. Miután túljutottam ezen a nyavalyán is, rögtön bejelentkezett vizitre a szokásos gyomorharc, így egyre messzebb kerültem attól az állapottól, melyet Popey érez a hajóján, miután bedobott pár spenótkonzervet.

 Eljött a hétfő….a munka öröme. Egy új varázslatos hét kezdete! Az érdekesség kedvéért megállítom nektek egy picit a homokórát reggeli utazásunk 56. percénél. Tehát sikeresen felszállunk a második buszra Badarpur Bordernél, annyira szerencsések persze már nem vagyunk, hogy ülőhelyet is találjunk, de ennek jelentősége csak 2 perc múlva derül ki. A busz pöfögve veszi be az első és egyetlen kanyart, élvezettel belehajt a csodák csodája még mindig ugyanott található mély gödörbe, aminek köszönhetően mindenki jól beveri a fejét a teljesen logikátlan magasságba elhelyezett vascsőbe, káromkodunk egyet, majd nyugodtan gurulunk tovább. Hátamat megtámasztom az ajtóval ellentétes oldalon lévő háttámlánál (egyes buszoknak még ilyenük is van), a biztonság kedvéért megfogom a vascsövet is, s kissé kómáson bámulok ki az ablakon. Eszembe jut a Jazz+Az „Megint hétfő” című száma, ugyanis megint hétfőn önt ki csatorna, elárasztva az utat minden földi jóval. Folyik a szemét, a rothadó gyümölcs, a sár, az émelyítő bűz, feltételezem az emberi és állati ürülék minden formájával együtt. Tévedtem. Ez egy másik hétfő. A múltkorin mindezt csak szemléltem. Ahogy gurul a busz, s elnyeli az alagút sötétje, eme finom elegy özönvízszerűen beömlik a járműbe. Nincs menekvés. Egy pár perc erejéig két karommal tartom magam a levegőben, de utána feladom. Fél óráig, zötykölődés mellett nem bírom el magam. Toccs. Próbálom kihasználni a busz padlózatának egyenetlenségét, és ide-oda szökkenek, de ez tényleg hiábavaló vesződségnek bizonyul. Benne vagyok a szennylében, ami csíp, mint a fene. Már csak az iskola képe lebeg előttem, mielőbb beérni, lemosni magam…Hát ez se sikerül. Odabent ugyanis nincs egy csepp víz se. A filteres, palackozott víznek minden cseppje aranyat ér.

 Azt hiszem ez volt az utolsó csepp a pohárban. A hét következő napjain csak tengtem-lengtem, a korábbi lelkesedésem oly könnyen röppent el akárcsak a busz ablakán kidobott hajdan szomjat oltó vizes zacskó. El akartam szökni minél hamarabb egy kis időre. Sikerült is. A hétvégét Jaipurban töltöttük, ami jég hideg narancslé volt a szívemnek. De ez már egy másik történet.

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://indiailelektanc.blog.hu/api/trackback/id/tr881104823

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.