HTML

Indiai lélektánc

Kicsit kusza, kicsit furcsa, de mindenképpen én mondom és mutatom, innen Indiából, egy teljes éven át....amit látok, érzek, hallok: negyvenöt fokban, sárban-piszokban, néha nyugalomban a hegyekben, de mindenképp a valós életben, mosolygós emberek közt. (Köszönet: A Magyar Önkéntesküldő Alapítványnak, az EVS program kiötlőinek, Face Indiának és Kalyanamnak)

Friss topikok

  • Virágzó Mandulafa: @mátaykata: Kata, most mit kérdeznél tőlem? (2011.05.17. 01:59) Néha a legnagyobb meglepetést saját magunknak okozzuk
  • SNora: Kedves Kriszti! Fantasztikusak a képeid! A bejegyzésekkel együtt egy kis életet hoztál magolós eg... (2009.08.24. 14:58) Chennai- feljegyzések a homokban
  • fkriszti: Kedves tommygun: az én tapasztalatom szerint a pihenők inkább csak 1-2 óránként vannak, de azok na... (2009.07.13. 17:31) Helyi járaton utazom
  • Tücsi Soulleader: ÓÓÓÓÓ most jövök rá, hogy igaza volt Richard Bachnak, amikor azt írta minden és mindenki egy... ... (2009.07.12. 11:32) Fényképek
  • Csendes Gyerek: Nekem az "ahogyan írsz" az kevésbé, az "amiket" az annál inkább, na de pl. az a törölközős kép, ur... (2009.05.17. 01:28) rezdülések

Linkblog

2009.04.10. 03:30 fkriszti

" A diák ne a gondolatot tanulja, hanem gondolkodni tanuljon." (Kant)- Kalyanam iskola II. rész

Az oktatásról itt leírtak- tankönyv, tananyag- nem általános érvényűek az egész országra, a többi oktatási intézményre! Ezek a helyi adottságok, lehetőségek.


Az első két hetünket azzal töltöttük, hogy megértsük hogyan is működnek itt a dolgok, ugyanis mindenhol csak a rendszertelenséggel találtuk szembe magunkat. (Ez ma sincs másként, de már megszoktuk- kiismertük.) Odalent a pincében 3 szakképzetlen tanárlány próbálta kihozni magából a legtöbbet, hogy átadják tudásukat a gyerekeknek. (Egyikük – becenevén „Nagyorr”- egyébként egy nagyon kedves 20 éves teremtmény-időközben egyik napról a másikra eltűnt, nem jött többet. Senki nem érdeklődött iránta, hogy miért, csupán elfogadták a tényt. Úgy tűnik, itt nem bevett szokás azon aggódni, hogy az illetővel esetleg történt valami otthon, valami baja esett, és hogy egy telefonhívás nem a világvége…) Mára ketten maradtak: a 19 éves Meheszbín, egy roppant törékeny és finomarcú lány, aki soha nem restell egy jó nagy nyaklevest kacarászva lekeverni az általa- néha elég random módon szemtelennek ítélt gyerekeknek; illetve Tehszín, 21 éves szép hosszú barnafonatlány, aki lelkesen cipeli a legnagyobb felelősséget a hátán . Meg kell mondjam, egyre inkább csodálom és tisztelem ezt a nőt. Reggel fél kilenctől délután minimum öt óráig bent van az iskolában, amennyire tudja, megosztja teljesen a figyelmét a legapróbbak és a gyermeküket magukkal cipelő anyák között, akik esetenként épp az ABC-t próbálják elsajátítani….végtelen türelem kell ehhez. És hogy mikor pihen? Hát kérem szépen egyetlen nap áll rendelkezésére, a vasárnap- amikor felteszem otthon végzi el az elmaradott teendőket-, nyári szünete nincs, csak decemberben van 10 nap szabadsága. Ha lázas, ha fáj a torka, fáj a foga, bejön, és végzi a dolgát, mosolyogva. Mr. R.B. Parshant, az iskola igazgatója, nagyon szereti nyomatékosítani a fejünkben, hogy soha ne feledkezzünk meg az egészségünkről, hiszen nincs annál fontosabb. Nos én ezzel teljesen egyet értek, ezért a minap, amikor az iskola átalakításról tárgyaltunk, megkérdeztem, hogy nem szeretne-e egy kicsivel több szabadidőt adni Tehszínnek, hiszen az ő egészsége legalább annyira fontos, mint a miénk…Némi mellébeszélés, elpirulás után a konklúzió az volt, hogy a nonprofitosok soha nem pihennek. Tehszín pedig csöndesen megjegyezte, hogy ne aggódjak érte.

 

Visszatérve az oktatáshoz. Az általános látvány, ami fogadott az első két hétben, az volt, hogy habár 3 csoportban ültek –nagyjából korosztály szerint- a gyerekek, mégis kb. 10 féle dolgot csináltak: az egyikük matekozott, a másikuk hindi betűket silabizált ki épp, megint egy másik rajzolt, futkározott, kiabált, nevetgélt, vagy csak éppen magában üldögélt. A csend és a „fegyelem” a bújócska c. játék hálójába rekedt. Viszont a lurkók első pillantásra elvarázsoltak minket. Lelkesen köszöntek nekünk már az első napon: Good mornig Ma!’, Good morning Sir!- majd olyan határozottan fogtak velünk kezet, hogy azt a nagykeblű, ám puhány üzletembereknek méltóság lenne megirigyelni. Képzeljétek el ezt a sok kis apró tündért, boszorkányt, elvarázsolt királyfit, túrpi úrfit, amint egyesével odarohangálnak hozzád, nagyra nyílt szemekkel, hogy segíts nekik megoldani az éppen nem zökkenőmentes feladatot. Mi megpróbáltuk, hol kis csoportokhoz, hol egy-egy emberhez guggoltunk oda, hogy együtt megbirkózzunk a feladatokkal. (Be kell, valljam a mai napig nem sikerült rájönnünk, hogy hogyan osztanak írásban…)

 

Az első elgondolkodtatóbb eset egy matek órán történt. Tehszín épp nagy lelkesen írt fel a táblára egy egy-ismeretlenes törtes egyenletet, amiben úgy egyszerűsített, mint a mesékben a tündér: két suhintás, és már el is tűnt minden- az eredmény nulla. Matematikailag a feladat kivitelezése-megoldása teljesen helytelen volt, de hogy mondod meg ezt a 2. napon a tanárnőnek, úgy hogy te csak most toppantál be, a tekintélyét pedig semmi esetre sem szeretnéd lerombolni? Hát ez alkalommal még nem tettünk semmit. De eljött  a nap, amikor azon vettem észre magam, hogy a tábla előtt állok, és az azonosságokat magyarázom, feladatokat oldunk meg. Őszintén szólva nagyon élveztem, de hamar rájöttem arra, hogy nagyon hozzá szoktam a függvénytáblázat örök segítségéhez, míg itt erről szó sem lehet. Ugyanis a lurkóknak az egész ott kezdődik, hogy bemagolják az azonosságokat egészen az (a+b+c)3-ig…A gond az, hogy minden ott kezdődik és ott is fejeződik be, hogy bemagolják a megtanulandót: matekból, hindiből, angolból….Akárhogyan panaszkodunk és szidjuk az európai- magyar oktatási rendszert, az azért elmondható, hogy a gondolkodásra buzdítás szerepe mára elég nagyra nőtte ki magát. (Az én tapasztalatom szerint) Mire mész azzal, ha megtanulsz egy szabályt, de fogalmad sincs, hogy kell alkalmazni, vagy egyszerűen, hogy mi a csudát jelent? A memóriakapacitásuk biztos fejlődik, de más nem feltétlenül. (Ez a rendszer Kínában is jellemző volt, de a 90-es években rájöttek, hogy a mai világban ezzel nem lehet mire menni, és az egész oktatási struktúrát megreformálták.)

 

A dolgok mélyebb megértésének céljából úgy gondoltam a legbölcsebb, ha megnézem mit is kell a manóknak elsajátítaniuk. Hát mit ne mondjak, eléggé meglepődtem e téren is. Kezdjük mondjuk ott, hogy a gyerekek tankönyve egy 600 oldalas mű, amiben az összes tantárgy megtalálható: matek, hindi, angol, földrajz, fizika, biológia….a tananyag úgy épül fel, például fizikából, hogy a könyv feltesz magának egy kérdést (pl. mi a félvezető?) utána megadja rá a választ, és mész tovább. Semmi magyarázat, példamegoldás….és persze az egész angolul van, amiből egy kukkot sem értesz. No igen, az angol. Öt, azaz öt oldalba bele van sűrítve az összes igeidő, szigorú nyelvtani képletek alapján, mindegyik után áll egy, azaz egy gyakorló feladat-tele hibával, majd pedig egy irreálisan emelkedett hangnemben megírt hivatalos levelet kell memorizálnod, amiből szintén nem értesz egy kukkot sem, mivel a kb. 50 szóból álló kincstáradból egy mondatban maximum két szót találsz ismerősnek- nagy eséllyel ugyanazt. Álljon itt egy legalább életszerű példa: „Igen tisztelt igazgató úr, azért fordulok önhöz, hogy könyörögve kérjem szíves engedélyét, a mai iskolalátogatás szükségszerű elmulasztásához, mivel magas lázamnak köszönhetően a legnagyobb igyekezetem ellenére sem áll módomban az órán megjelenni...” Aki tanult bármilyen idegen nyelvet hamar rájöhet, hogy az ilyen levelekbe az összes igeidőt, módot, legkacifántosabb kifejezéseket bele szokás tömöríteni… A gyerekek pedig azt se tudják, mi az „ én, te ő, mi, ti, ők”-  megjegyzem a tanárok se nagyon, (Erre akkor jöttünk rá, amikor  elkezdtük tanítani az angolt az alapoktól, közben pedig párhuzamosan tanultuk a hindit. Minden nap mást hallottunk megoldásként, így hát kénytelenek voltunk magunk kisilabizálni az igazságot, majd egyezségre jutni.) Ezek után már azon se lepődtem meg, hogy a 8 éves egyik legbájosabb kislányom olyan politikai fogalmakat próbált megtanulni, mint koalíció, ellenzéki párt, demokrácia, míg a 10 éves rosszcsontok a tetrapalack készítésének rejtelmeit tanulmányozták. Még egyszer mondom, az „én, te, ő, mi, ti, ők-kel sincsenek tisztában.” Ha én az ő helyükben lennék, azt hiszem minden kedvem elment volna már a tanulástól. De ők csak ülnek és másolnak, tanulnak, memorizálnak….Igyekeznek…Közben pedig, nem felejtenek el gyereknek maradni. Mert nevetni, sutyorogni, bunyózni, rohangálni, a tanárokat próbálgatni,… nagyon tudnak. És ez így is van jól.

 

 

21 éves lány vagyok, és mára angoltanár lettem. (Péterrel együtt) Néha elgondolkodom, hogy lehet-e ezt autodidakta módon elsajátítani. Eszméletlen nagy felelősség a gyerekeket „terelni”- segíteni, nem megmondani nekik, hogy mi a jó, hanem rávezetni őket arra, hogy merjenek önállóan gondolkodni. Nagyon érdekes feladat belemászni a fejükbe, rájönni arra, hogy hogyan működik az agyuk, mit hogy raknak össze…És nincs annál nagyobb öröm, mint amikor észreveszed a kölyköd szemében, hogy „na most leesett, most megértettem”, és csak kiabálja, kiabálja bele a sötét terem nagy világába. Amikor ott tolonganak a tábla előtt kuporogva, amikor egymás kezéből veszik ki a filctollat, hogy írjanak, amikor körben ülve – még a legvásottabb lurkó is- beletemetkezik az előző éjjel általad kitalált és papírból kivagdosott játékba. De nem mondom, hogy ez könnyű. Vannak olyan napok, amikor azt érzem, hogy most elkaptam őket, lekötöm őket, és jól csinálom a dolgom, és vannak olyan napok, amit teljes kudarcként élek meg –mert mindent elfelejtettek, amit az előző héten átrágtunk és csak visítanak eszeveszetten, te pedig nem tudod, hogyan nyugtasd le őket. (Mivel hindiül nem állok olyan magas fokon, hogy szép nyugodt hangú magyarázatokba kezdjek, az itt megszokott pofozkodásban pedig nem annyira hiszek.) Ilyenkor tudatosítanom kell magamban, hogy nincs semmi baj, itt nem napokról, nem az otthon megszokott teljesítményről van szó. Én nem sietek sehova. Azért vagyok itt, hogy segítsek, hogy megtaláljam ennek a legjobb, ha kell mindig újabb és újabb módját. És ők ezért roppant hálásak. Én pedig boldog vagyok.

 

 

 

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://indiailelektanc.blog.hu/api/trackback/id/tr821057026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.