HTML

Indiai lélektánc

Kicsit kusza, kicsit furcsa, de mindenképpen én mondom és mutatom, innen Indiából, egy teljes éven át....amit látok, érzek, hallok: negyvenöt fokban, sárban-piszokban, néha nyugalomban a hegyekben, de mindenképp a valós életben, mosolygós emberek közt. (Köszönet: A Magyar Önkéntesküldő Alapítványnak, az EVS program kiötlőinek, Face Indiának és Kalyanamnak)

Friss topikok

  • Virágzó Mandulafa: @mátaykata: Kata, most mit kérdeznél tőlem? (2011.05.17. 01:59) Néha a legnagyobb meglepetést saját magunknak okozzuk
  • SNora: Kedves Kriszti! Fantasztikusak a képeid! A bejegyzésekkel együtt egy kis életet hoztál magolós eg... (2009.08.24. 14:58) Chennai- feljegyzések a homokban
  • fkriszti: Kedves tommygun: az én tapasztalatom szerint a pihenők inkább csak 1-2 óránként vannak, de azok na... (2009.07.13. 17:31) Helyi járaton utazom
  • Tücsi Soulleader: ÓÓÓÓÓ most jövök rá, hogy igaza volt Richard Bachnak, amikor azt írta minden és mindenki egy... ... (2009.07.12. 11:32) Fényképek
  • Csendes Gyerek: Nekem az "ahogyan írsz" az kevésbé, az "amiket" az annál inkább, na de pl. az a törölközős kép, ur... (2009.05.17. 01:28) rezdülések

Linkblog

2009.03.15. 13:24 fkriszti

Gondolatébresztő péntek 13.

Sajnos a pénteki napot némi reggeli vívódás után, úgy döntöttem itthon töltöm, kibújok a munka alól (ami nem igazán a kedvenc cselekedetem) abban a reményben, hogy egy nap alatt villámgyorsan felépülök, ha már egy hét alatt nem sikerült, és hétfőtől megint újult erővel vetem bele magam a tanításba.  Hál’istennek semmi halálos veszedelemnek nem estem áldozatául, nem vagyok sem maláriás, sem dingo lázas, csupán a szokásos influenzás tünetek jelentkeznek nagyon lelkesen és kitartóan…A főnököm állandóan orvoshoz óhajt küldeni, nem érti meg, hogy ez semmiség, ilyenekkel nem kell csak úgy rohangálni fontos személyekhez. Elég egy kis citromos tea, csend, alvás….

 

Elég lenne, ha lenne. De itt citromos tea helyett gyömbéres-tejes tea van (amit nagyon szeretek, ha a kombinációkat épp jól találja el Anti), a csend csak éjjel 3 óra tájban tesz látogatást, az alvást pedig ellehetetlenítik az itt lakó szerzetek. A TV állandóan bömböl (az otthoni kereskedelmi csatornák fölé gloriát kell emelni, az ittenihez képest- bár nem hittem volna, hogy ezt valaha is mondani fogom). Mindegy, hogy épp egy brazil szappanoperát irreális érzelmi túlfűtöttségében bőven felülmúló rettenetes sorozat megy, vagy egy Krisna névre hallgató szuperhím ugrabugrál halált megvető bátorsággal a felhőkarcolók tetején - majd földet érvén nyálas musicaltáncba és énekbe kezd a ragyogó gyémánt nyakékes- fekete kosztümös indiai szépséggel, mielőtt ismét kalandra száll-, vagy éppen egy óriásszemű groteszk gyerek mumifikálja érintésével az irodaház ablakából kiugorni készülő gonosz, ám kissé butyuta főnököt; a 6 éves kislány nagyszüleivel és az épp becsellengő fiúkkal világmegváltó komolysággal és a Jóbarátok láthatatlan közönségének ritmikus és kiszámítható kacagásával ül- avagy fekszik gyökeret eresztve a készülék előtt. Nem volt ez mindig így. Érkezésünkkor ugyanis a TV Péter szobájában honolt, s bár néha akadtak rajongói, hétköznapjait a készenléti állapot jellemezte. A másik szobában az esték meghitten teltek. Már- már meghatottan és elégedetten figyeltük, hogy a nagypapa milyen szépen tanul órákon át a kis unokájával, hogy milyen szépen ülnek egymás mellett a 2 ágyon és beszélgetnek, nevetgélnek Antival együtt jó kedvűen, a pucolásra váró borsóstálat lábuk közé szorítva, képregény felhőbuborékkal a fejük fölött: „Lám így is lehet egy estét eltölteni”. Ám a kis Ranjana egyre keservesebben adta elő megjátszott sírásgyakorlatát, s egyre nehezebb volt őt kirángatni a készülék elől, miközben Péter ágyában majszolt megbabonázva a színes vibráló pöttyök előtt. Péter se állt ellen, amikor egyik délután jelbeszéddel értésére adták, hogy akkor most a TV inkább átköltözik a másik szobába. Ámen. Végre nyugalom! (Gondolta Péter, tévesen) Azóta más idők járnak, a készülék átvette az uralmat a kedves emberek gondolatai felett. Ismerős jelenség. Szomorú jelenség.

 

Ezen töprenkedtem ágyacskámban, miközben próbáltam a csönd látszatát fülemre erőltetni édes dallamot játszó füldugók segítségével, ám az éles és hamis furulyaszót, mely gyakran, ám váratlanul jelentkezett hol a macskalány, hol a szomszédfiú szájából, nem lehetett eltompítani. Az irodában lakozó mindennapos látogatóinknak (16 év körüli fiúk) sem lehetett rögtön megmagyarázni, hogy én most épp nem vagyok vendégfogadó állapotban, sem hajj de vicces kedvemben, hanem aludni szeretnék, egyedül a szobámban…Így hát pár órás próbálkozás után, inkább a tetőre menekültem drága szürke pokrócunkkal, nagy csomag zsebkendőként funkcionáló kemény, ám szakadós szalvétával. De a nyugalom ott se talált rám egyhamar. Az alattunk lakó, amúgy roppant kedves és rokonszenves, fiúk is megjelentek egy kiskölyök kíséretében, aki rögtön lelkes labdapattogtatásba kezdett….Az én türelmem kötéltánca kezdett egy kissé bizonytalan lábakon járni. Ám egyszercsak eltűntek a lefelé vezető lépcsők árnyékában, én pedig vidáman köszöntöttem álomországot.

 

...

 

Csöndes, nyugodt este kopogott az egyre melegebb ház szúnyoghálós ajtaján. Odafent ülünk a tetőn a csillagos ég alatt Zsófival, az új magyar!!! önkénteslánnyal, aki egy hónapot tölt majd itt velünk. Érdekes érzés, hogy e nagy ország piciny helyén 3 ember gyűlik össze a világ egy nagyon apró országából…Vidáman beszélgetünk, finom eledelként szolgálva a szúnyogoknak, amikor mellénk telepszik két fiú az irodában lakozók közül. Az egyikük hetyke- vékonyka bajuszt visel sárga pólója felett, a másikuk melankolikusan csillogó szemeket birtokol, s hol a föld felé, hol a mögöttünk rejtőző fal mélységébe révedezik el.

-         Miért vagy ma ilyen szomorú? - kérdezzük tőle őszinte érdeklődéssel.

-         Holnap matekvizsgám van.

Ezt eddig is tudtuk, de emiatt egy 16 éves fiú nem fog fel-alá járkálni az otthonában, s nem fog ilyen elkeseredetten tekinteni a jövő felé. Ezért tovább kérdezősködünk. Kiderül, hogy szerelmi bánatban szenved. A szeretett lány, aki az osztálytársa, szakított vele, mert mást szeret. Az élet nagy bölcsessége beszél belőlünk, amikor azt mondjuk:

-         Ez az élet rendje. Ha mást szeret, nem tehetsz ellene semmit. Eljön az a lány, aki csak téged fog szeretni.

Néma bólintás. Ezt tudja ő is, de vajmi keveset segít ilyenkor. A lány nem mellesleg pandzsábul is beszél, mert egy ottani kis falucskából származik. A fiú anyanyelvén a hindin kívül, angolul beszél, de megtanulta ezt a nyelvet is, mert olyan szépen csengett a lány szájából. Szerelem…

A szó tovább folyik, néha más mederben. Megtudjuk, hogy a hetyke bajszos, kissé visszafogott fiatalember, akit nagy intelligenciával áldott meg az ég, a jövőben katona szeretne lenni, avagy a taekwando sportolója, míg a szerelmi bánatos ifjú pilótaként látja magát 15 év múlva. Zsófival szép, hosszú ingyen utazásokról álmodunk, ők pedig csinos légiutaskísérő hölgyekről. Aztán visszakanyarodunk az érzelmek vidékére.

Feltűnt már, hogy itt Indiában nagyon kevés párt látni kézen fogva, andalogva az utcákon. Egyedül Delhiben pillantottam meg egy fiatalpárt, amint épp csillogó szemekkel, édes szavakat suttogtak egymás fülébe, sugárzott róluk a szerelem. Öröm volt őket, az érintéseket, csak egy kicsit is nézni.

-         Alapvetően ezen a környéken és a falvakban még most sem lehet a szerelmeseknek ily módon kinyilvánítaniuk érzelmeiket-, osztja meg velünk a bajszos. Persze az idők változnak, a városokban, mint pl. Delhi, már egyre elfogadottabb jelenség, de ott is külön parkot hoztak létre ebből a célból.

-         És hogy találkoztál te a barátnőddel? –kérdezem a másiktól.

-         Az iskolában vagy telefonon beszélgettünk. Otthon titkolni kellett. Csak a barátaimmal és veletek osztottam meg.

India sok szempontból összetett és káoszos világ. Körülbelül 500 (minden forrás mást mond) nyelvet beszélnek, több, mint 10 vallásnak egymást ötvöző, százféle szokásait követik, miközben a modern kor vívmányainak otthont biztosítanak a száz évvel ezelőtti, vagy még korábbi, állapotok között. A régi és az új érték, a babona és ráció különleges harcot vívnak még most is egymással. A kasztrendszert hivatalosan már eltörölték az országban, de sok család most is ennek szigorú elvei szerint él, többek közt hisznek a kerített házasságban. Nincs könnyű dolguk azoknak a fiataloknak, akiknek életébe már más normák szűrődtek be, akik másként szeretnék tervezni jövőjüket, de köti őket a család szeretete. Ilyen ez a két fiú is.

-         Európában, a világ többi országában mindenki szabadon dönthet a sorsáról, a szerelméről. Azt választhatnak párul, akit csak akarnak, úgy élnek vele, úgy járnak az utcákon, ahogy a szívük diktálja. Nekünk nincs szabadságunk. – súlyosan koppannak a téglatetőre ezek a szavak, mind a két fiú szájából. A mély csalódottság és beletörődés hangjai.

-         És nincs arra semmi esély, hogy szüleidet meggyőzd, a szeretett lány legyen a feleséged?

-         Nincs, ezt a szülők döntik el, egyes egyedül.

-         És mi történik akkor, ha nem fogadod el választásukat?

-         Akkor kitagadnak. Örökre megszakítanak velem minden kapcsolatot.

-         És te kit választanál a szerelmedet, vagy a családodat?

Lassan, de határozottan emelte fel fejét, és nézett a szemembe.

-         A családomat. A szerelem tarthat egy, két vagy három évig. De a család örök. Ők hoztak engem a világra. Ők adtak nekem jó életet.

Elgondolkodunk. Ezek a fiúk külön élnek családjaiktól, mert ők úgy döntöttek, hogy jobb sorsuk lesz, ha főnököm- egy sokat megélt, munkamániás, boldog ember- szárnyai alá bízzák őket. A fiúk egy „iroda” helyiségében laknak hatan, Manojjal együtt. A földön alszanak egymás mellett, az ételt Antitól kapják minden nap, szabadidejüket együtt töltik, szorgosan tanulnak. A nappali iskola mellett este 9-től éjfélig Manoj tart nekik órákat. Az otthonukat csak ünnepekkor látják, vagy akik a közelben laknak, néha-néha hétvégén is hazalátogatnak. Nincsenek bútoraik, hetekre elegendő ruháik, feleslegesen tornyosuló játékaik. Egymásban és magukban bíznak, mert Jó életet kaptak.

 

  

 

2 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://indiailelektanc.blog.hu/api/trackback/id/tr291003387

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ChicadeBarca:) 2009.03.15. 16:51:25

Hola chica! Te vagy a legszuperebb Kriszti a földön! Zseniálisak az irásaid és a képeid! Még csak most jöttem haza én is, a vége már nagyon uncsi volt, de holnaptól spanyol tanfolyam! Nem sokára irok mailt, csak még össze kell kapnom magam! Szeretlek és nagyonnagyon vigyázz magadra!!!!!

ChicadeBarca:) 2009.03.15. 16:53:26

U.i.: üzenem a bajszos fiúnak meg a szomorú szeműnek, hogy a szerelem is tarthat örökké!!!Csak dolgozni kell rajta, ugyanúgy ahogy egy családon! De persze ez nem azt jelenti, hogy én nem a családot választanám, sajnálom, hogy neki kell választania!:) puszi